Valentin-napi különkiadás, avagy eltelt egy hét

Igazából nyolc nap telt el a megérkezésem óta, de hát most tudtam csak leülni a számítógéphez. Rengeteg minden történt ez idő alatt, jók és rosszak is, amikről bővebben is olvashatsz ebben a posztomban. Elkezdődött az egyetem, rész vettem pár Erasmus programon, és végre fotóztam kóbor macskákat!





Nem mintha a kóbor macska (vagy kutya) olyan ritka látvány lenne errefelé, van ám bőven. (De a cicák általában elég félősek, ha közel megyek hozzájuk, megijednek. A kutyák szintúgy, bár tőlük sokszor félek is, mert nagytermetűek, és sosem lehet tudni ugyebár).

Ő mondjuk iszonyat barátságos volt, a University of Macedonia mellett kísért egészen sokáig, a lábamhoz dörgölőzött meg nyomta hozzám a kis fejét. (Persze mondták mások hogy jobb nem megsimogatni az ilyen kóbor állatokat, de olyan nehéz megállni.)

Már majdnem letelt az első hetem az egyetemen (még a pénteki nap van hátra), és elmondhatom, hogy tulajdonképpen teljesen simán megtaláltam minden termet és időben odaértem mindenhova. Persze ezt megelőzte egy alapos Google Maps tanulmányozás, meg a regisztrációkor kapott campus térkép átböngészése.

(az egyetem előtt és az egyetem parkjában nagyon sok a pálmafa)

Az egyetemen belül a filozófia karhoz (?) tartozom, azon belül is az angol tanszékhez. Két épületben vannak óráim, az egyik egy régi oszlopos, sárga, múzeumszerű épület, ez nagyon-nagyon tetszik, egy kis park is van előtte (sajnos fotózni elfelejtettem, de majd pótolom). A másik, az "új" épület nem valami szép, kicsit lerobbant, a mosdó konkrétan borzalmas, szóval oda nem szeretném még egyszer betenni a lábam (már a mosdóba, az épületbe sajnos muszáj). A campus amúgy hatalmas, jó kis séta elmenni az egyik végétől a másikig. A legtöbb épület nincs valami szépen karbantartva, és a stílusuk is... hát, nem építészeti remekművek, talán a pálmafás képen is látszik, hogy milyen a mögötte lévő épület (azt hiszem a mérnöki kar). 

A fent leírt negatív dolgok az első egyetemi napon eléggé elvették a kedvem - az ELTE BTK csodakampusza és vörös téglás épületei után Thesszaloniki elég sivárnak tűnt. Mostanra már kezdem megszokni, és talán kicsit megszeretni is. Az órák eddig tetszettek, különösen a keddi Literary Politics and Civil Rights Movement óra, főleg hogy ott kevesen vagyunk, kb 10-12-en, és összebarátkoztam több emberrel is. A többi órámon eddig nem nagyon beszélgettem senkivel, vagy max pár mondatot, mert amúgy főleg görögök, és mivel ugye odajárnak suliba, megvan a saját baráti társaságuk. (Ami kicsit azért rossz érzés. Ülni a teremben 40-50 görög diákkal, ők boldogan poénkodnak egymással, én meg nem értem amit mondanak). Persze bármit kérdezek, mindenki nagyon segítőkész, kedves. Jó lenne, ha minden órán lenne valaki, akivel tudok beszélni, vagy legalább jegyzetet elkérni, ha úgy jön ki.

Ja, ami nagyon tetszik: az egyetemi olvasnivalókat nem kell külön-külön kikölcsönözni/letölteni, hanem a tanárok összeállítanak ún. course packet, és azt az egyetem melletti nyomdában meg is lehet vásárolni - az összefűzött füzetecskékben a félév minden olvasnivalója megtalálható. 

(először megijedtem, de csak a borító görög :)

Az egyetem mellett persze igyekeztem felfedezni a várost is, már amennyire tudtam diákbérlet nélkül. Sajnos a paso (így hívják itt azt a kártyát, ami igazolja, hogy az egyetem tanulói vagyunk) még nincs a kezemben, elvileg majd valamilyen kódot küldenek SMS-ben amivel online regisztrálni lehet, de az egyik ESN szervező (ESN=Erasmus Student Network, lényegében helyi diákok akik az Erasmusosok programjait szervezik) mondta, hogy március előtt ne várjunk bármi eredményt. Ami azért remek, mert a hónap 10. napja után nem lehet semmilyen  bérletet venni arra a hónapra, és mire erre rájöttem, elmúlt tizedike. Szóval március elejéig minimum csak jeggyel tudok közlekedni, de abból is a teljes árút kell vennem. Ami egy euró, szóval nem nagy összeg, de ha már elmegyek suliba és vissza, meg este van Erasmus program, már négy jegyet használtam el. Szóval amíg nincs bérletem, próbálok az egyetem környékén meg a lakóhelyem környékén szétnézni.

A város fő sétánya az a tengerparti sétány, ami több kilométeres, és Kalamariától (ez a városrész, ahol lakom) végig lehet sétálni rajta egészen az Arisztotelész térig, ami Thesszaloniki főtere tulajdonképpen. Viszont elég hosszú, 4-5 kilométer séta lenne ez, szóval egyelőre buszozok - nyáron majd meglátjuk, mennyire lesz kedvem a tengerpart mellett hazasétálni (ez azért menő). A fenti képeken a sétány alatt a Fehér Torony látható (az Arisztotelész tér mellett a másik nagyon központi hely, mintegy szimbóluma a városnak), az alatt pedig Nagy Sándor szobra, aki valahonnan a környékről származik. 

Van a városközpontban egy ókori agora is, erre éppen ma bukkantam rá. Még mindig olyan furcsa, hogy a nagyváros kellős közepén sokszor lehet random romokat találni, ami vagy régi városfal, vagy templommaradvány vagy valami hasonló.

ez az agora egy része

Az igazat megvallva hiába tetszik a város és az egyetem, még mindig sokszor magányosnak érzem magam, amikor egyedül eszem, egyedül megyek órákra... annyi minden hiányzik otthonról, amit eddig észre sem vettem, hogy van. Viszont éppen mivel nincs sok ismerősöm, könnyebben leállok beszélgetni valakivel az iskolai menzasorban, vagy útbaigazítás közben. Múlt vasárnap Erasmuson diákokkal találkozót szerveztünk a Fehér Toronyhoz, és leültünk a mólóra beszélgetni. (Sajnos a hivatalos welcome hét csak február 27-én kezdődik, de hát már akkor két hete tart az egyetem). Nagyon cuki volt mindenki, bár jó sokan voltunk, és nem tudtam megjegyezni az összes arcot. Úgy igazán egy francia és egy olasz lánnyal lettem jóban, tegnap kvízestre is együtt mentünk, utána meg külön beültünk egy kávézóba. Nagyon kedvelem őket, és remélem, hogy továbbra is barátságban maradunk :) És persze másokat is szeretnék majd megismerni, mert suli után sokszor nagyon egyedül tudom érezni magam. Azt érzem, hogy itt van az Erasmus, amire mindig is vágytam, és nem tudom talán úgy kihasználni, ahogy kellene. Pedig hát a mai kivételével az összes Erasmus programra elmentem eddig, én, aki nem híve amúgy a nagy csoportosulásoknak. Tudom, ez még nagyon az eleje, és próbálom figyelmeztetni magam, hogy majd alakul, ki kell várni a végét.

Összeségében elmondhatom, hogy szeretek itt lenni, még ha néha nehéz is egyedül.