Első nap

Nem gondoltam volna, hogy valaha én is átélem majd ezt az izgalommal vegyes félelmet, ami akkor fogott el, amikor a szüleim először magamra hagytak a ferihegyi repülőtér biztonsági ellenőrzése előtt. Persze, mindig akartam Erasmusra menni, ki ne akarna - hallottam már korábban ismerőseimtől, hogy mennyi élménnyel és felfedezéssel jár egy fél év külföldön, sőt, az ember saját magáról is nagyon sok olyat megtudhat, amit eddig nem. Mégis bizonytalan voltam, amikor beadtam a jelentkezésem: vagyok olyan jó, hogy felvegyenek? Mi van, ha túl sok lesz, ha nem bírom el? 

Egy idegen környezet rengeteg alkalmazkodással jár, és ott kell hagynunk érte egy már kialakult baráti kört, na meg persze a családot. (Esetemben ez a szülőkön kívül kiegészít egy tündéri erdélyi kopó lánnyal és egy vöröske cicával.) De felvettek, bár nem arra az egyetemre, ahova vártam. (Erről, és a jelentkezés folyamatáról majd akarok írni egy külön posztot). Ahogy közeledett a kiutazásom időpontja - február 6 - egyre jobban elfogott a fenti félelem, de gondolom, ez normális.

A repülőm aznap reggel 10.35-kor indult Budapestről, ami laza fél hatos kelést jelentett, Egerből ugyanis még bő másfél óra volt felérni a reptérre. Nem is aludtam ki magam, ráadásul az idegességtől alig tudtam enni valamit. A hosszas reptéri ellenőrzések után felszállt a gépem, és meglepően hamar, kevesebb mint másfél óra alatt Thesszalonikiben voltam. Kellett még a télikabát, mert az aszfaltból látni lehetett, hogy nemrég esett, és igencsak hideg volt odakint. Két bőrönddel utaztam, a nagyobbat feladtam, a kicsit pedig trolley bagként felvihettem a fedélzetre. A csomagkiadás a leszállás után amúgy meglepően gyorsan zajlott: kb. 10 percen belül már nálam is volt a nagybőröndöm, így már minden holmimmal megrakodva érkeztem a taxiállomáshoz. Gondolkodtam buszon is, de baromi félelmetesnek tűnt a zsúfolt buszra két bőrönddel meg a nullához közelítő görög nyelvtudással (milyen jó, hogy az írásrendszer is más!), helyi viszonyokat abszolút nem ismerve felszállni, így taxiba ültem. 

Szerencsére az albérlet, amit már előző novemberben lefoglaltam, elég közel van a reptérhez, kb. 20 perc volt taxival az út, és nem is fizettem érte olyan horror összeget, 11 euró volt összesen. A helyszínen hamarosan ott volt a főbérlőm is, aki átadta nekem a kulcsokat, és aláíratta velem a szerződést. 

Mint látjátok gyönyörű a szobám, van benne légkondi is, ami egy nagyon fontos szempont volt. Íróasztalom eredetileg nem volt, de hosszas kérlelés után a főbérlő szerzett nekem egyet. A bérlés ára nem a legolcsóbb, de a buddym (Thesszaloniki egyetemein a külföldi tanulóknak kitaláltak egy ún. buddy systemet, tulajdonképpen helyi barátkereső) szerint a belvároshoz képest teljesen okés. Nagyon nagy szerencsémre sikerült megkapnom a Campus Mundi ösztöndíjat, aminek hála nagyjából 650 euró körül kapok havonta; ennek kevesebb, mint a fele az albérlet, mindennel együtt (víz, gáz, közös költség, internet stb.). Szóval ebből a pénzből bőven ki lehet jönni ebben a városban, ami azért hatalmas előny.

A nap hátralévő részében leginkább már csak kipakoltam a bőröndjeimet, illetve megpróbáltam elrendezni a dolgaimat a szobában. Egyszer lementem boltba is, illetve szétnéztem a környéken - próbáltam felmérni a terepet, merre is van a buszmegálló, és a fontos üzletek. Lényegében kicsit még idegenül éreztem magam az új helyen, az új lakásban, de idővel talán ez is megszűnik.